Szabó Ferenc és Enikő tanúságtétele

Enikő: Hódmezővásárhelyről jöttünk, röviden bemutatkozunk számokban. Idén 30 éves házasok lettünk. Az első 10 évben született 6 gyermekünk, és felépítettük a családi házunkat, a következő 10 év alatt még 3 gyermekünk született, a legnagyobb és legkisebb között pont 20 év van, a nemek aránya: 5 lány és 4 fiú. A harmadik évtized eredménye, hogy 3 gyerekünk megházasodott, és eddig 5 unokánk született. Diplomák, jogosítványok, nyelvvizsgák folyamatosan érkeznek.

A szentmónikás imalapnak van egy testvére, amit már sokan ismernek, a házastársi imalap. A szerkezete ugyanolyan, de a könyörgések között vannak olyanok, amik csak a házastársiban láthatók, ezek közül emelünk ki néhányat, és beszélünk róluk, ahogy megéljük őket.

„Segíts minket, Urunk, hogy házasságunkat mindig a kölcsönös megbecsülés, megbocsátás és hűséges szeretet hassa át.”

Feri: Még jegyesoktatáson hallottuk azt, hogy a divat és látszat ellenére a földi kapcsolatokban NEM a szülő-gyerek kapcsolatnak kell a legerősebbnek lenni, hanem a házastársak egymás iránti szeretetének, megbecsülésének, hiszen a gyerekek ebből táplálkoznak, ezáltal lesznek kiegyensúlyozott felnőttek. És ha kiröpülnek, akkor a házastársak újra egymásra lesznek utalva, és ha nem ápoljuk a kapcsolatunkat addig is, akkor nagy meglepetések várhatók.

Enikő: Friss tapasztalatunk ezzel kapcsolatban, hogy évfordulónk kapcsán 4 egész napra elutaztunk kettesben, otthon hagyva a gyerekeket, hogy egy kicsit egymásra figyeljünk, nosztalgiázzunk, kiránduljunk, beszélgessünk. A 3. nap reggelén otthonról hívnak a gyerekek, hogy ne aggódjunk… van egy kis probléma… szóval a mélyhűtő szekrényt nem csukták be, és majdnem teljesen leolvadt, mit csináljanak? Fogtam a fejem, cikáztak a gondolataim, milyen ennivalók voltak benne, és azt gondoltam, hogy vége a kirándulásunknak, csomagolunk, és száguldunk hazafelé, menteni, ami menthető. De rögtön utána azt gondoltam, ezt a gyerekek is meg tudják oldani. Mondtam nekik néhány instrukciót, és folytattuk a napunkat. Este beszámoltak, hogy kisütöttek egy csomó húst, a reszelt almából sütit készítettek, a kiolvadt piros gyümölcsökből lekvárt főztek, elmosogattak, és feltették a facebookra, milyen ügyesek voltak…

„Segíts minket, Urunk, hogy a szentmiséken való részvételünk életünk erőforrása legyen.”

Feri: Mindnyájan tudjuk, érezzük, hogy milyen sokat adhat egy szentmise a szentáldozással, mennyi erőt merítünk belőle. De azt is tapasztalhatjuk, hogy időnként megszokottá válik, rutinná, és ha kisgyerekek után kell szaladgálni, vagy figyelni rájuk, az sem segíti elő a lelki mélységeket. Ezért nagy ajándék, ha lehetőségünk van olyan élményekre, amik elősegítik a lelki megújulást. Ilyenek például a lelkigyakorlatok, de nekünk két olyan lehetőségünk adódott, ami magaslatokba emelte az oltáriszentség iránti tiszteletünket, és megújította a szentáldozásunk mélységét. Krisztián atyával jutottunk el Olaszországba és Lengyelországba, rengeteg szent helyen álltunk meg, de 2 várost szeretnék kiemelni, ahol oltáriszentség-csodát láthattunk. Olaszországban Lanciano nevű városban láttuk azt a szentostyát, ami 1200 éve ilyen állapotban van, mégpedig hússá alakulva. Tudósok megvizsgálták, és egy haldokló, szenvedő ember szívizom részeinek megfelelőek a szövetek. Lengyelországban Legnicában láttuk azt a 2013-os ostyát kiállítva, aminek egy része alakult át emberi szövetekké, és pont ezt a kettő csodát hasonlították össze, és a szövettani eredmény megegyezett. Minket lenyűgözött, és átitatott ez a látható bizonyság, egy kedvesség a Jóisten részéről, hogy tényleg belőle táplálkozunk minden egyes szentmisén.

Enikő: Azon gondolkodtunk, hogy mesélhetnénk el ezt a gyerekeknek, hogy ők is részesüljenek belőle. Végül keresetlen szavakkal próbáltuk átadni az élményeinket, mire a legkisebb gyerekünk, aki még nem volt elsőáldozó, de már ministrált a bátyjával, megnyugtatott minket, hogy ne aggódjunk, ő ezt tudja, hogy Jézus van az ostyában… És idén, korkedvezménnyel a születésnapomon elsőáldozó lett! ( Az apukája születésnapján látta meg a világot).

„ Segíts minket, Urunk, hogy aktívan részt vegyünk plébániai közösségünk életében és gyermekeinket is bátorítsuk az apostoli lelkületre.”

Feri: Nagyon fontosnak tartjuk, hogy családos közösség tagjai lehessünk, ahol együtt éljük meg hitünket, készülünk az egyházi ünnepekre, gyereknevelési ötleteket adunk egymásnak, életvezetési ötleteket, és párkapcsolaterősítő témákat dolgozunk fel. A mostani formációban 20 éve gyűlünk össze, az imaalapunk a házastársi ima. Többen tagjai vagyunk a rózsafüzér társulatnak, besegítünk az egyházközösségi élet programjainak szervezésébe, rendszeresen gitározunk. Ezt látják a gyerekeink is, és örömmel láttuk, hogy a fiatal házas, kisgyerekes fiunk és lányunk másik 3 párral alakítottak egy hasonló családos közösséget, mint amit láttak gyerekkorukban. Még a nyári táborainkat is „lemásolták”.

Enikő: Örömmel megyünk gyerekvigyázónak ilyenkor, hiszen emlékszünk még a saját kisgyerekes időszakunkra, hogy elmélyülten beszélgetni, és mélységében imádkozni nem lehet, ha körülöttünk szaladgálnak a gyerekek, és folyton a figyelmünket követelik.

Segíts minket, Urunk, hogy gyermekeink a Te irányításoddal találják meg társukat, és választásukban bízva családunk új tagját szeretettel elfogadjuk.

Enikő: Ennél a könyörgésnél eleinte jókat mosolyogtunk, meg az unokás könyörgésen is, hiszen hol vagyunk még ezektől a problémáktól! Aztán észre se vettük, és megjelentek az udvarlók, és még óvodás volt a legkisebb, amikor szerveztük az első esküvőt, lakodalmat… Mindjárt elevenné vált ez a könyörgés is. A 4. lányunknál vált nehézzé az ima, mert az akkori választottját sehogy se sikerült elfogadnunk, a testvérei is mérgesek voltak rá, haza is ritkán járt, ha itthon volt, próbáltunk hatni rá, hogy nem jó irányba fejlődik a kapcsolata, bűnben él, mivel a fiúhoz költözött, de ez sem segített.

Feri: Végül egy atyához fordultunk, mondjon valami irányt, mit tegyünk. Ő azt mondta, ne veszekedjünk tovább a lányunkkal, csak ismételgetni tudjuk magunkat, azt meg már hallotta. Amúgy felnőtt nő, felelős a döntéseiért, viszont biztosítsuk afelől, hogy szeretjük őt, bármikor visszavárjuk, ha úgy alakulnak a dolgai. Nem ment könnyen, de elfogadtuk a helyzetet, próbáltuk a fiatalembert is elfogadni, keresni benne a jó tulajdonságokat. Pár hónap múlva elég durván szakítottak, ami annyira megviselte a lányt, hogy megbetegedett, pedig közeledett az unokatestvére esküvője, ahol elvállalta a menyasszony és még 8 nő sminkelését! Amit tudtunk, megtettük érte, ment a hálaadó és kérő ima. Összeszedte magát a lányunk, elvittük a helyszínre, kisminkelte az összes vendéget, mindenki megelégedésére, aztán éjjel kitáncolta magából az egész lelki feszültségét, mivel volt ott egy férfi, akivel kölcsönösen tetszettek egymásnak. Azóta Budapestről Kőszegre költözött, és a fiatalemberrel nagyon szépen szeretik egymást, tervezgetik a közös jövőt! Istennek hála!

Köszönjük a figyelmet! Dicsértessék a Jézus Krisztus!