Tíz éves évfordulóját tartotta idén szeptemberben a Szekszárdi Szent Mónika Közösség

A szekszárdi közösségünk 10 évvel ezelőtt, - egészen pontosan 2010. szeptember 30-án, egy csütörtöki napon - tartotta alakuló szentmiséjét. Azóta is minden hónap utolsó csütörtök estéjén van a Mónikás édesanyák szentmiséje, melyet mindig a közösségünk tagjaiért és családjainkért ajánlunk fel.

Az elmúlt 10 év kegyelmeiért és közösségünk megmaradásáért, idén szeptember 24-én tartott szentmisénken adtunk hálát.

Amikor elterveztük ezt a kis megemlékezést, még nem tudtuk, hogy milyen akadályokkal kell majd megküzdenünk, melyek miatt már-már az ünneplés lemondását fontolgattuk.

Az egyik akadály a koronavírus járvány második hullámának felerősödése volt, ami miatt az agapéról és az azt követő beszélgetésről kellett lemondanunk.

A másik nem várt akadály pedig a templomunk belső felújítási munkálatai voltak, melyek a rendezvényünk időpontjára olyan szakaszba értek, hogy az egész szentély felállványozásra került, sőt a padok nagy része is megközelíthetetlen volt a még ott lévő elemek miatt. Egy nappal az ünnepségünk előtt még az egész templomunk romokban hevert.

Kétségbeesésemben, elkezdtem keresni valami üzenetet Isten Igéjéből erre a helyzetre, és a következőt találtam:

"Ha bármikor Istent dicsőíted, - a körülmények ellenére is - a mennyei erők segítségedre sietnek."  Ebben bízva fogtunk hozzá édesanyatársainkkal a templom takarításához, és ami emberi szemmel lehetetlennek tűnt, a Szentségimádás kezdetére mégis elfogadható állapotot tudtunk teremteni. (Istennek és az Ő segítségével minden lehetséges!)

Mivel Kürtösi Krisztián atyát kértük fel az ünnepi szertartásaink megtartására, legfőképpen azon aggódtunk, hogy mit fog szólni ahhoz, hogy ilyen körülmények közé hívtuk meg Őt. Ám Krisztián atya a maga természetes mosolyával és ezekkel a szavakkal nyugtatott meg bennünket:

„Hát, kétezer évvel ezelőtt Betlehemben sem volt ám jobb a helyzet”

 

A Szentlélek hívására szép számmal jöttünk össze, és nagy öröm volt számunkra az is, hogy a környékbeli települések Mónikás édesanyái közül is többen velünk ünnepeltek, imádkoztak.

Krisztián atya által vezetett Szentségimádás és az általa bemutatott hálaadó szentmisénk Eucharisztiáról szóló homíliája, minden körülményt feledtetett velünk és mindannyiunk számára lelki feltöltődést jelentett.

 

Ezúton is köszönjük mindazoknak, akik jelen voltak és azoknak is, akik otthon imádkoztak velünk és értünk. Isten áldása kísérje mindnyájukat!

 

Vereckeiné Rajkai Piroska