A pilisborosjenői közösség tanúságtétele

Hosszú előkészítő munka után – mely 1998-ban indult – Antal plébános atya felkarolta a Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közösségéhez csatlakozni kívánó 7 imádságos lelkületű édesanya kezdeményezését, és megalakította a pilisborosjenői csoportot, melynek jelenleg 24 tagja van. Sajnos 4 édesanya már „odaát” imádkozik velünk Antal atyával együtt.

A kalocsai központ javaslatára közösségünk egyik tagja, Medveczky Edit festőművésznő tervei alapján elkészíttettük zászlónkat, melyet 2001-ben Antal atya és Bíró László püspök úr is megáldott. Azóta a templomot díszíti, de az éves találkozókra az édesanyák magukkal viszik. Közösségünk mindig részt vesz a budapesti országos találkozókon, ahol igazi szép lelki élményekkel töltődünk fel a szentbeszédek, a közös ima, ének és tanúságtételek által.

Zarándokutakat is szerveztünk. Ellátogattunk a Sziklatemplomba, a Kútvölgyi kápolnába, Mátraverebély-Szentkútra, Bodajkra és Székesfehérvárra.

Közösségünk hálaadó szentmisével ünnepelte 10. éves együttlétét 2008. év szeptemberében. Róna Gábor atya celebrálta a szentmisét és az azt követő agapén is részt vett. Együtt ünnepelt velünk akkori plébánosunk, Zsolt atya is.

Jelenlegi plébános urunk, Péter atya is támogatja közösségünket.

Kezdetben rendszertelenül a templomban voltak imaóráink Antal atya tanításával, imádsággal, énekléssel, amit a kántor úr szép orgonajátéka kísért. A téli hideg miatt az összejövetelek helyszíne a plébánia lett, amely helyszín az évek során sokszor változott: Öregek Napközi Otthona, keresztes nővérek kolostora, Családsegítő-és Gyermekjóléti Szolgálat irodája.

Szeptembertől advent második hetéig, január közepétől tanévzárásig - a Nagyhét és a Húsvét utáni hét kivételével - minden pénteken délután együtt vagyunk. A mindenkori imatermünkben körbe ülünk egy nagy asztalt, gyertyát gyújtunk. Szentlélek hívó énekkel kezdünk, majd egy szentírási idézet után elcsendesedünk. Újabb ének után elimádkozunk egy teljes rózsafüzért, szentírási idézetekkel, elmélkedéssel együtt; sorban mindenki egy-egy Üdvözlégy Máriát, és sorban az olvasnivalókat is. Majd Szűz Máriát köszöntjük énekkel. Elimádkozzuk együtt a Közösség imáját. A „Külön könyörgés”-nél mindig egy-egy aktuális imaszándék mellett papjainkért, szerzeteseinkért, szerzetes nővéreinkért, papi és szerzetesi hivatásokért, magányosokért, betegeinkért és távol lévő testvéreinkért is imádkozunk; majd Szent Mónika ének következik. Az imával töltött óra előtt és után természetesen van egy kis tere-fere is. A búcsúzás a „Csendes alkony száll a földre” kezdetű énekkel történik. Az adventi összejövetelt Szállást keres a Szent Család ájtatosság, adventi és karácsonyi versek, énekek, egy kis házi sütemény teszik melegebbé, karácsonyváróvá. Nagyböjtben rózsafüzér helyett keresztúti ájtatosságon veszünk részt, egyet-egyet mi is vezetünk. Húsvét után egy alkalommal az Öröm útja ájtatosságot is sorra vesszük.

Az eltelt évek alatt közösségünk tagjai egyre idősödnek, de a közös ima összetart és erősít minket. Hálát adunk a Jóistennek, hogy megőrzött bennünket, és kérjük, hogy küldjön fiatal édesanyákat is közösségünkbe. Ez a kérés részben meghallgatásra talált, van néhány „csendestársunk”, akik heti összejöveteleinkre nem jönnek el, de otthonaikban imádkozzák a Közösség napi imáját. Az időközben odaátra költözött testvéreink helyett csatlakoztak hozzánk még aktív és nyugdíjas édesanyák is. Sőt van egy osztrák származású keresztes nővér testvérünk is. Mosolygós, vidám, imádságos lénye erősíti közösségünket.

Kérjük a Jóistent, hogy Szűzanyánk és Szent Mónika közbenjárására erősödjön a mi helyi közösségünk, és az országos Szent Mónika Közösség is. Imáinkat családjainkért, gyermekeinkért, unokáinkért, valamint hazánk és nemzetünk lelki megújulásáért is felajánljuk.


Most következzen néhány egyéni tanúságtétel!

 

Mónika:

Nekem személy szerint sokat jelent a Szent Mónika imaközösség. Hozzám hasonló korú anyák és nagymamák között vagyok. Közösen imádkozunk, és közösen könyörgünk a gyerekeinkért és családunkért. Természetesen otthon is imádkozom, de jó a közösségben lenni. Személy szerint van két esemény az életemben: a fiam elhagyta a családját és én rengeteget imádkoztam érte, kértem a közösséget, hogy közösen is imádkozzunk. A fiam visszatért a családjához. A bátyámat rosszindulatú daganattal műtötték, hetekig imába foglaltuk a nevét és a Jóisten újra meghallgatta az imáinkat és hála neki, Karácsonykor megünnepeltük a 87. születésnapját. Nagyon szívesen járok az imaközösségbe és sok szeretettel gondolok a közösség tagjaira is.


Margit:

Istenem!

Köszönöm, hogy idevezéreltél a Pilisborosjenői Szent Mónika közösségbe. A sok gond és baj között mindig az él bennem: „Add, éljünk egymásért, és senki ellen. Bárhol a földön, de Isten közelben.” Várom a heti imaórákat, hogy együtt lehessünk. Itt tudok kikapcsolni. Az utóbbi időben szüntelen Istenre gondolok: „Tégy meg mindent, amit tudsz, a többit hagyd az Úristenre” Ezt próbálom betartani.

Köszönöm Istenem!


Zsuzsa:

Van, akinek megadatik, hogy egy keresztény család közegében, születésüktől átélhetik az Istennel való bensőséges kapcsolatot. S van, akinek a háború borzalmától, a kommunista időktől megsebzett, kiábrándult, megfélemlített szülei ezt nem tudják megadni. Magam is ezek közé tartozom. S bár Isten simogató jelenléte, hívó szava életem során olykor-olykor megérintett, de sodródtam tovább nélküle. Az ember tanul, dolgozik, igyekszik jól tenni a dolgát, keresi az igazságot. A küzdelmekre adott válasz azonban sohasem kielégítő, mindig ott marad a kínzó űr, amit teremtettségünk okán, csak Isten tud betölteni. Isten, végtelen türelmével sokáig várt, amíg szívem megnyílt, s képes voltam megérteni, észrevenni az általa adott nagy kegyelmeket, csodákat. Ez a kallódó lélek, a tékozló gyermek útja. Rájön, hogy az ember lényege Isten maga, s elkezdődik egy átalakulás, egy új – de már nem céltalan – keresés. Merre tovább? Elmenni a templomba, ahová már 40 éve be nem tettem a lábam? Vállalni a kétkedő, értetlenkedő tekinteteket? Elszámolni a hitetlen évekkel? Az egyháznak fiatalokra van szüksége, nem egy 60 feletti megtért öregasszonyra. Ezek a kételyek gúzsba kötöttek, de tudtam, nem térhetek ki.

És jött a segítség. Egy kedves, régi kolléganőmmel beszélgettem, aki az országos Közösség zarándok útjáról mesélt. A szobájában lévő Krisztus szoborra pillantottam s megkérdeztem, hogy én is járhatok-e oda?

Így kerültem a helyi Szent Mónika Közösségbe. Hálás vagyok nekik, hogy befogadtak. Segítenek beilleszkedni az egyházi életbe, az imákkal, énekekkel elmélyülni hitemben. Úgy érzem, ideérkezésem nem véletlen, hanem válasz a legnagyobb mulasztásomra: Gyermekem a keresztség szentsége és Istenben való hit nélkül nőtt fel. Oly jó lenne, ha az édesanyák napi imádsága is segítene a gyermekemnek keresztény hitét megtalálni. Imádkozom, hogy minden gyermek a keresztség szentségében úgy nőjön fel, hogy a krisztusi szeretet normái szerint élve, jobbá tegye ezt a világot.


Piroska:

80. életévemben járó özvegy dédnagymama vagyok. 250 km messzeségből költöztem a lányomhoz a faluba, aki hál’ Istennek jó katolikus. Nagyon szomorú és magányos voltam. A plébános úrnak is elpanaszoltam helyzetemet. Ő ajánlotta, hogy csatlakozzam a helyi Szent Mónika Közösséghez. A közösség szeretettel fogadott.

Megköszönöm a Jóistennek, hogy a közösség tagja lehetek. Az imaórákon a beteg hozzátartozóimért együtt elmondott imák meghallgatásra találtak. Ezért nagyon hálás vagyok a Jóistennek és a Közösségnek is.


Ilona:

A fiam narkós volt, sőt dílerkedett is Egyszer egy nagy összegű „csomagról” kiderült, hogy csak papíros van benne. A fiam kénytelen volt anyagi támogatásért hozzám fordulni. Két évig éltünk együtt. A fiam elhagyta a drogot. A Jóisten így mentette ki a fiamat a drog fogságából. Tehát imáim meghallgatásra találtak.


Ágnes:

Naponta imádkozom a Közösség imáját és szívesen járok a helyi Közösség ima alkalmaira.

Rosszindulatú daganatos betegségem volt. Sikeres műtét és a kemoterápia után teljesen meggyógyultam. Van erőm elvégezni a háztartási teendőket, és ellátni legyengült, idős férjemet. Hálát adok érte a Jóistennek, és köszönöm a helyi Közösség értem mondott imáit.

Gyermekeim és unokáim élete is sínen van. Úgy érzem értük mondott imáim részben meghallgatásra találtak. Hitükért továbbra is kitartóan imádkozom.


Mária:

Csak röviden szeretnék tanúságot tenni. Özvegyen kerültem a faluba és ismerkedtem meg a helyi Közösséggel. Hálát adok a Jóistennek, mert úgy érzem imáim, és a Közösség értem mondott imái meghallgatásra találtak. Fiam válásra kényszerült, de jól rendeződött minden; megromlott egészsége is helyreállt. Családi gondjaim és saját betegségem viselésére is erőt kaptam a Jóistentől. Hálás vagyok Neki és a Közösségnek.


Márta mama:

„Mennyei atyánk, minden ajándék és öröm osztogatója, Aki nekem az édesanyai hivatást adtad, hálát adok Neked, és áldom szent Nevedet” - kezdjük naponta imánkat.

Igen, Isten nagy feladatot bízott ránk, amikor megajándékozott gyermekeinkkel, hogy folytassuk az Ő teremtő munkáját. A feladat nagy felelősséggel is jár! Minden szülő, édesanya, édesapa szeretné, ha gyermeke boldog, sikeres, kiegyensúlyozott, egészséges hívő emberré érne a keze alatt! Sokszor nehéz, göröngyös, kísértésekkel teli utat járnak be gyermekeink, és ilyenkor már a személyes, szerető ráhatás, nevelő szándék nem mindig jár sikerrel! Nem tudjuk őket megvédeni a fájdalmas csalódások, bukások, a Gonosz árulásai ellen. A reményt az „ima”, a „még több ima” jelenti!

Amikor egyik felnőtt gyermekem eltévedt a csábítások között, eszembe jutott, hogy csak egy másik édesanya értheti meg aggódó fájdalmas érzéseimet (azt hiszem akkor még nem alakult meg a spanyol édesanyák által kezdeményezett imaközösség), Szent Mónika, aki duhaj, élvhajhász, erkölcstelen életet élő fiából „kiimádkozta” nekünk Szent Ágostont. Nagyon sok évi imájába került!

Elszántan kezdtem Szent Mónikához folyamodni anyai segítségért! Lányom öt évvel az érettségije után került be az egyetemre, spanyol-művészettörténet szakra. Jól teljesített, de viharos magánéletén nem változtatott. Az utolsó egyetemi félévét Erasmus ösztöndíjjal Madridban végezte. Szent Mónika kézen fogta – az imádság állandósult. Megismerkedett egy mélyen hívő, jó, szorgalmas fiatalemberrel, aki három hónap múlva „megkérte” a kezét. Szent Mónika, akinek tisztelete Spanyolországból indult, végig velünk volt, drukkolt nekünk.

Egész nagy családom izgatottan figyelte az eseményeket. A visszatérés, hazatalálás csodáját! Esküvő, otthonteremtés Spanyolországban! Két új fiúunoka! Ők szépen beszélnek már magyarul, mert az „anyanyelvük” az magyar, de az „apanyelvük” az spanyol. Ezért nem egészen „totál magyarok”. Ők így fogalmaztak.

Köszönet és örök hála Mónika közbenjárásáért, hogy tartotta bennem a reményt, a hitet, az erőt, hogy Isten szeret, figyel, nem hagy el minket.

Esténként, fohászaim végén, ha nem vagyok nagyon fáradt mind a negyvenkét családtagomért, gyermekeimért, házastársaikért, unokáimért, házastársaikért, párjaikért, dédunokáimért név szerint adok hálát, és kérem Szent Mónika Édesanyát, hogy ne feledkezzen meg rólunk mindennapjainkban. Ámen


Éva:

Vallásos családban nőttem fel. Templomjárók voltunk a „legsötétebb időkben” is. Felnőtt koromban akkor annak rendje és módja szerint elvesztettem a hitemet. A férjem nem volt vallásos, ezért csak polgári házasságot kötöttünk. A lányomat még titokban megkereszteltettem, a fiamat már nem. Együtt laktunk a szüleimmel. Édesanyám nagyon el volt keseredve. Pap nagybátyám azt mondta neki: szolgáld ki őket, imádkozz értük, a többit bízd Istenre.

A házunk közelében felépült a Boldog Özséb templom. Nagypénteken Valaki „elhívott” a csonka misére. Ott történt meg a csoda, melyet megpróbáltam versbe is foglalni. A 25. házassági évfordulónkon esküdtünk a Boldog Özséb templomban örök hűséget.

Abban az évben olvastam az Új Ember hetilapban a hírt, hogy megalakult a Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közössége. Később Pilisborosjenőre költöztünk. Rendszeres, őszinte vallásgyakorló lettem. Felvettem a kapcsolatot Veronkával, imalapot kértem. Majd nyugdíjazásom után nekikezdtem a helyi Közösség szervezésének. A Közösség a már elmondottak szerint megalakult. Mindennap imádkozom a közösség imáját és igyekszem tudásomhoz, erőmhöz mérten összefogni a Közösséget. Nagy boldogsággal számolhatok be arról, hogy a lányom hitét megélő, vallását gyakorló katolikus. A fiam pedig már nem ateista, érdeklődik a hit és vallás iránt. Nagyon karitatív lelkületű fiatalember. Baráti körében folyamatosan támogatja a nehezebb helyzetbe kerülteket. Jelenleg egy pszichiátriai kezelésre szoruló cigány származású lányt.

Hálát adok minden nap és kérem a Jóistent, hogy lányom ne veszítse el a hitét, a fiam keresztelkedjen meg és mindketten találják meg igazi helyüket az életben.


 

Tisztelettel a Pilisborosjenői Szent Mónika Közösség nevében:

Kazár Józsefné