Történetünk 2000-re nyúlik vissza, amikor 2 évre hozzánk került szolgálni (Róna) Gábor atya. Ő alázattal, csendben kínálgatta a Szent Mónikás imalapot, és pár szót mindig mondott hozzá. Amikor megkapta Budapestre helyezésének hírét, megkeresett, hisz többször jártam nála lelki tanácsért, és egyik gyermekünket is ő keresztelte, hogy most elmegy, de igen sok imalapot osztott szét, rám bízza ezeket az édesanyákat, fogjam őket össze. Így mindkét templomban kihirdettem az első összejövetelt, ami abból állt, hogy az esti mise előtt elimádkoztuk közös imánkat. Ettől kezdve minden hónap 27-én összejöttünk, (ma már a hónap utolsó vasárnapján), a körleveleket sokszorosítottam, osztogattam, később néhány találkozóra is eljutottunk néhányan.

Mivel Vásárhelyen kevés a katolikusok száma, de annál lelkesebb, minden kezdeményezést szívesen vesznek. A korosztályok megtalálják a nekik való helyet. A Szent Mónika közösség inkább a nagymamákat fogta meg, akik azóta déd mamák lettek, a középosztály, ill. a fiatalok máshova csatlakoztak. Kivéve saját családos közösségünket, mi a házastársi imát mondjuk el hosszú évek óta minden összejövetelünkkor. Az unokás fohászokra eleinte mosolyogtunk, ma már élesben megy, azóta 2 nagyi lett közöttünk. Ez az ima adja találkozásunk keretét, mélységét, mindig van aktuális fohász. Tehát külön Szent Mónika közösség nem alakult, nem tudom ma se, hányan csatlakoztak, hányan kitartóak, de azóta is összejövünk minden hónapban, és akik eljönnek, közösen fohászkodunk. Időnként másolok imalapokat, kiteszem, és elfogy. Néha eljutunk országos találkozóra is, férjem lett állandó sofőrünk, a nénik egy csapata rendszeres útitársunk.

Az országos körleveleket olvasva megdöbbentő az a kisugárzás, ami az elmúlt években a közösségek szaporodásához vezetett, és amíg nem vettünk részt személyesen országos találkozón, nem élhettük át azt az erőt, ami a közös imában rejlik. Felemeli a lelket, de szinte magát az épületet is a szárnyalás! Bartalné Veronka kezdetektől aktív részese a közösségek alakulásának, az imák meghallgatásának, nagyon szépen összefoglalja mindig a körlevelében az eseményeket!

Új színt kaptunk (Kürtösi) Krisztián atyával, aki 2016. májusában, a vásárhelyi találkozón mutatkozott be hivatalosan először. Neki és nekünk is első országos találkozónk volt, együtt izgultunk. Vele mehettünk azután a lengyelországi zarándoklatra is egy nagy busznyi Mónikás édesanyával, ahol jobban megismerhettük őt. Szívünkbe lopta magát rövid, de velős tanításaival, mindig nyitott szívével, imájának mélységével és persze kedves humorával.

(Szabó Ferencné Enikő)