Kedves Édesanyák! Tisztelt Lelkipásztoraink!
Szeretettel küldjük nyári hírlevelünket, melyben az idei év eddigi eseményeiről olvashattok, valamint az augusztusi országos találkozó programjáról adunk előzetes tájékoztatást.
Február 14-én az Egri bazilikában működő csoportunk ünnepelte megalakulásának 30. évfordulóját. Ez alkalomból egy áldott lelkinapot töltöttünk el az egri édesanyákkal. Meghallgattuk Németh Ágnes csoportvezető beszámolóját a Közösség eddigi működéséről és örömmel hallottuk, hogy az alapító tagok közül is még vannak, akik aktívan részt vesznek a Közösség imaösszejövetelein. Kürtösi Krisztián atya az ima lényegéről és módjairól tartott lélekemelő tanítást. Ezt követően szentmisében adtunk hálát az Egri közösség 30 évéért. Szentségimádással és a Jézus Szíve litániával zárult a lelkinapunk.
Március 21-én Nagyböjti lelki feltöltődésre gyűltek össze a pécsi és környékbeli édesanyák Pécsett a Jézus Szíve (Piusz) templomban. Krisztián atya tanításában a Miatyánk imádságról elmélkedett. A lelki délelőtt során szentmisét mutatott be, amit szentségimádás követett.
Március 25-én közösségeinkből idén is sokan vállalták a lelki adoptálást és többen bekapcsolódtak a vidéki helyszíneken a 40 Nap az Életért imaszolgálat programjaiba is.
Május 9-én Márianosztrára zarándokoltunk, a Magyarok Nagyasszonya bazilikába, mely zsúfolásig megtelt az ország különböző részéről érkező édesanyákkal. Az örömteli találkozások, a közös rózsafüzér ima, a lelkivezetőnk által bemutatott szentmise és szentségimádás csodálatos lelki feltöltődést nyújtott, melyhez hozzájárult a Pálos atyák vendégszeretete. A kegyhely látnivalói is maradandó élményt hagytak mindannyiunkban.
Június 6-án a Sombereki közösségünk 25 éves jubileumát ünnepeltük. Úrnapja előestéjén Krisztián atya a szentségimádásban az Oltáriszentség rózsafüzérét elmélkedte át, majd a hálaadó szentmisében arra biztatta az édesanyákat, hogy legyenek tanúságtevők a fiatal anyák felé és mondják el, hogy milyen kegyelmeket nyertek az imádság által.
Minden eseményről a honlapunkon www.szentmonika.hu találtok bővebb beszámolót és fotókat.
A 2026. évi országos találkozóról az alábbiakban olvashattok előzetes tájékoztatót:
2026. augusztus 22 -én szombaton, Szűz Mária a Világ Királynője ünnepnapján tartjuk az idei országos találkozónkat Pakson, a Jézus Szíve templomban. 9 órakor Krisztián atya köszöntése után a dicsőséges rózsafüzér titkairól elmélkedünk és az édesanyák litániáját imádkozzuk, majd Gazdag-Fejes Margit művészettörténész fogja bemutatni a templom értékeit. A szentmisénk 11:00 órakor kezdődik, melynek főcelebránsa Dr. Martos Levente Balázs Esztergom-Budapesti segédpüspök atya a Központi Papnevelő Intézet rektora lesz. Délután Forrai Tamás jezsuita atya tanítását hallgatjuk meg a szív, a család és a világ békéjéről. A találkozót Krisztián atya által vezetett szentségimádás és szentségi áldás zárja 15 órakor.
Imádságos és reményteljes várakozásban várjuk az édesanyákat és a Teréz Misszió tagjait is.
„Lelkem Istenben lel nyugalmat, segít ség csak Tőle jön.” /Zsolt. 62,2/
Áldott, szép nyarat kívánok, óvjon és védjen Mindnyájatokat a Gondviselő Isten!
Áldásos szeretettel: Vereckeiné Piroska
Kedves Édesanyák!
Van egy mondat a közös imátokban, amely mellett mindig megállok egy pillanatra. Amikor ezt mondjátok: „…hogy ha az élet útvesztőiben egyik vagy másik gyermekünk megrendülne hitében és letérne a helyes útról, őt akkor is szeretetünkkel, türelmünkkel és imáinkkal segítsük.” Ebben a kijelentésben benne van a mai édesanyák egész élete. Benne van az aggodalom, amikor azt látjátok, hogy gyermekeiteket annyi minden vonja el Istentől: a rohanás, a közösségi média zaja és a virtuális elszigetelődés, a bizonytalanság, az elköteleződéstől való félelem, a relativizmus kísértése, és egy olyan fogyasztói világ, amely sokszor azt sugallja, hogy áldozatok, kereszt és hit nélkül is lehet teljes életet élni. Talán ott van bennetek a kérdés is: vajon át tudjuk-e adni gyermekeinknek azt a hitet, amely számunkra életet adott?
A Szentírás nem elméletekkel válaszol, hanem reményt ad. Sirák fia könyvében így tanít: „Mint a felkelő nap, olyan a derék asszony… házának ékességére.” Ez nem azt jelenti, hogy egy családban nincsenek nehézségek vagy konfliktusok. Sokkal inkább azt, hogy az édesanya Krisztus világosságát hordozza otthonában. A felkelő nap csendesen érkezik, mégis mindent átformál. Így formálja a családot egy imádkozó, szerető és reménykedő édesanya jelenléte is. Édesanyának lenni nem csupán szép feladat, hanem egy szent hivatás. Gyermekeitek életében elsősorban nem a kimondott szavak maradnak meg, hanem a szeretetetek tanúságtétele, a megbocsátás példája, az imádságotok ereje és az a hit, amellyel a legnehezebb órákban is Krisztusba kapaszkodtatok.
Tudom, mégis sokszor fáj ez a hivatás. Az evangéliumban a naimi özvegyasszonnyal (vö. Lk 7,11-17) találkozunk, aki egyetlen fiának koporsója mögött halad. Szent Ágoston püspök ezt a jelenetet saját édesanyjára, Szent Mónikára alkalmazza, amikor így vall: „Könnyei ravatalán nyújtott engem eléd, Jézusom, hogy szólj az özvegy fiának: Ifjú, mondom neked, kelj föl!” Vannak közöttetek is olyanok, akiknek gyermeke már nem jár templomba, közömbössé vált a hit iránt, vagy eltávolodott a családtól. Lehet, hogy külsőleg minden rendben van vele, ti azonban anyai szívetekkel pontosan látjátok milyen messzire sodródott.
Szent Mónika története ezért olyan időszerű. Tizenhét éven át imádkozott fiáért. Nem adta fel, nem törődött bele, hanem kitartóan reménykedett. Könnyei nem a kétségbeesés könnyei voltak, hanem a szereteté. És nézzük meg Jézust! Az evangélium egyszerűen ezt mondja: „Amikor az Úr meglátta, megesett rajta a szíve.” Milyen vigasztaló ez! Krisztus ma is látja a ti küzdelmeiteket. Ismeri az álmatlan éjszakákat, a kimondatlan félelmeket, azokat az imákat is, amelyeket talán már csak egy sóhajban tudtok elmondani. Egyetlen könny sem vész el előtte. Ugyanis Isten a legreménytelenebbnek látszó helyzetekben is képes új életet teremteni. Ehhez azonban nektek is szükségetek van arra, hogy időnként megpihenjetek Isten szeretetében.
Különösen időszerű a 130. zsoltár imája: „Valóban lecsendesítettem lelkemet és megnyugtattam, miként a kisded anyja ölében, úgy pihent meg a lelkem.” Mielőtt édesanyaként ölelitek gyermekeiteket, engedjétek, hogy mennyei Atyátok hajoljon le hozzátok. Az ő békéjéből tudtok erőt meríteni a következő napra. Imádkozzatok férjeitekért is! A hit átadása nem csupán az édesanyák feladata. A gyermekeknek szükségük van olyan édesapákra is, akik példát adnak imádságból, hűségből és szeretetből. Amikor a szülők együtt keresik Istent, a gyermekek számára is természetesebb lesz az evangélium útja.
Kedves Édesanyák!
Soha ne gondoljátok, hogy egyetlen imátok vagy könnyetek hiábavaló volt! Amit szeretetből Krisztus elé visztek, annak örök értéke van. Szent Mónika arra tanít bennünket, hogy a kitartó ima képes a család történetét formálni. A ti családotok életét is. Szűz Mária, a mi Égi Édesanyánk, és Szent Mónika járjanak közben értetek. Kérem számotokra a Szentlélek erejét, hogy a reményt soha el ne veszítsétek, és egykor mindannyian együtt örvendezhessetek gyermekeitekkel és unokáitokkal Isten országában.
Szeretettel és imával: Krisztián atya