2022. áprilisi körlevél

Kedves Édesanyák és Nagymamák!

 

Hosszú idő óta vált elérhetővé az a vágyunk, amikor megélhetjük a közös ima, szentmise, találkozás örömeit. Így hálatelt szívvel készülünk a következő, május 28-i találkozónkra, melyet Kiskunmajsán rendezünk meg.

Közben elérkezett egy másfajta hála ideje is, melyben Bartalné Veronika közel 30 éves áldozatos szolgálatát is meg fogjuk köszönni. Veronka már a közösség megalapítása óta Gábor atya segítségére volt, részt vett a közösség építésésében, küzdelmeiben, örömeiben.

Veronkától természetesen nem búcsúzunk el végleg, csupán a világi vezetői teendőket bízzuk egy új tagunkra. Arra a tagra, akit ezen a találkozón fogunk megválasztani. A nap során így egy fontos, felelősségteljes közös döntés elé is nézünk. A jelöltekről részletesen a mellékelt levélben tájékozódhattok.

Minden közösség, minden szolgálat, tevékenység akkor gyümölcsöző, ha Isten áldása és kegyelme van rajta. Így állandóan a forráshoz kell visszatérnünk, aki maga Jézus Krisztus a szikla, amelyre építünk. Az új világi vezető megválasztásához mindannyiótok véleményére számítok, ezért kérek minden közösséget, hogy vegyen részt a találkozón.

Kérjük a Szentlélek segítségét, hogy közösségünket továbbra is vezesse. Különösen alkalmas ideje ezen óhajunknak az előttünk álló Nagyhét. Legnagyobb ünnepünkre készülve csendes, imádságos időnkben gondoljunk a közösségünkre is, vigyük az Úr elé ezt a szándékot is.

Áldott Nagyhetet és Húsvéti ünnepet kívánok minden kedves édesanyának!

Imádságos szeretettel:

Kürtösi Krisztián atya