Pálosszentkúton találkoztak a környékbeli közösségek 2023. július 26-án

A kiskunmajsai Szent Mónika Közösség vezetője – Konczné Bartal Éva – aki az országos közösség vezetőségi tagja is, több éve megszervezi a környékbeli édesanyák nyári találkozóját Pálosszentkúton.

Néhányan először képviseltük a makói közösséget ezen az alkalmon, mivel 2022. őszén alakult meg a csoportunk. A közösség országos lelkivezetője, Kürtösi Krisztián paksi plébános atya mellett még négy pap is jelen volt, így lehetőség nyílt szentgyónás elvégzésére is. Találkozhattunk a közösség országos világi vezetőjével, Vereckeiné Piroskával és a környék tíz településének „Szentmónikásaival” is.

A találkozó rózsafüzér imádkozással kezdődött, melyet szentmise követett. Természetesen közösen elimádkoztuk a vállalt napi imánkat gyermekeinkért, unokáinkért.

A szép öregség titkáról tartott előadást Konczné Bartal Éva és férje Koncz József. Ezután ebéd közben ismerkedhettünk, beszélgethettünk. Végül szentségimádáson vettünk részt, melyet Kürtösi Krisztián atya vezetett.

E szép pálos búcsújáró helyről lélekben feltöltődve, szép élménnyel indultunk haza.

Kunné Furák Anna

Makó